Először Haastnál láttuk meg a Tasmán tengert, egy útszéli kávézóban mi voltunk az egyetlen vendég, (hosszú ideig ez az egyetlen tankolási lehetőség a környéken, figyelmeztetnek) A táj lapos és kopár. Az út, tenger felőli oldalán, elszórva, nyurga trópusi fák, mind 45 fokos szögben megdőlve, jelezve az erős szél jelenlétét. Jobbra, annyira sűrű erdő, hogy a tetejük összenőtt sapkára emlékeztet, amelyet helyenként felemel a szél. Ilyenkor látszanak csak a fák törzsei. Sehol egy keresztút, vagy ösvény.

Nem csak teletöltöttük a tankot, de előrelátóan, felszerelkeztünk az itteni vérszúnyog fogadására is: csípés előtti, utáni szerekkel, merthogy a nyugati part a legfertőzöttebb. (négyen 2 csípéssel zártuk, ezt a tapasztalatot megosztjuk,...jaj, jujj!) 

A Palacsinta-kövek között hosszú, kiépített út vezet. Tábla jelzi, hogy az utat 1987-ben nyitották meg a látogatóknak..

Az egyik hegyekből lezúduló patak útját követjük a tenger felől. Igazi trópusi őserdő: halál és újjászületés