Még tartozom egy szirupos képpel az előző napról. Régi hajóház, átalakítva étteremmé, megspékelve egy kis naplementével

Mai programunk, a nelsoni hetipiac és a marlboroi borokkal való ismerkedés, vidéken. Nelson az a város lesz, ahol az emberekre fogok emlékezni. Elsősorban a magyarokra, akik a portékájukban a kivit vegyítik a matyóval, és derűsen élnek itt, két gyermekükkel. Tőlük kaptam egy horgolt angyalkát. Aztán a többi, köréjük gyűlő magyarokkal, akikkel beszélgettünk. Szerintük az új-zélandi lakosságban felülreprezentáltak a magyarok. Itt, mindenkinek van valami kapcsolata velünk. Legalább egy szomszédasszonyt fel tudnak mutatni, aki már járt Budapesten. (vagy Bukarestben?)

Veszünk egy saját tervezésű hűtő- és melegentartót. Kettő az egyben, pillekönnyű. Élvezem, ahogy kedves szakértelemmel, az idős hölgy, mindent elmagyaráz. Még saját készítésű, isteni karácsonyi pudinggal is megkínál. Mellette egy fiatal lány, aki mindent újrahasznosít: jópofa hátizsákok kockás gyapjúingből, farmerből, bolondos köpenyek, kabátok. Nagyon tetszik, de nem férne a bőröndömbe. Oda csak, legfeljebb egy “kézi készítésű”(mondja büszkén a kéz tulajdonosa) sál jöhet.

Az utcán jelmezekben szaladgálnak a gyerekek, partira igyekeznek, nagyszülőkkel, vagy anélkül. A főutca a nyári szezon végéig lezárva az autós forgalom elől. Emberek flangálnak, kávéznak, beszélgetnek. A kirakatokban a fürdőruha mellett a karácsonyi dekoráció. A forróság és a tűzveszély miatt, az otthonokban nem fognak élő fenyők állni karácsonykor. Marlboro felé, az út szélén, feldíszített (élő) fenyővel találkoztunk. A senki földjén. Lehet, hogy itt a senki földje is mindenkié? Annyira rendben, tisztán van tartva minden terület, hogy az ember elgondolkodik: ez miért természetes itt, és miért nincs így otthon? Aztán a “szomszéd tehene” megadja a választ.

Saját design. Cool!

A Trafalgar street lezárva. A város legpatinásabb művész-kávéházában még a tejkiöntő is csodaszép

Tankolni kell, ahol lehet! Nincs mindenütt benzinkút. Ennél a benzinkútnál egyszerre több autóban is kutyák ültek. Hangosan dvözölték egymást. Ő volt a legszerényebb.

Ezen a képen egy ellesett pillanat, amelyben tettenérhetjük, miért sikeres az új-zélandi bor-eladás. Én is ezt mondtam annakidején, (mikor a bátyám meg akart verni,) gyerekkoromban: “a fogamban az erőm!”

A tájjal nem lehet betelni. Egy “scenic look” ismét, Marlborough Sound (Apály van)