A kocsmai tisztánlátáshoz hasonlítanám ezt az állapotot; szédülés hullámokban, a gyomrom bizonytalan, a tél helyett nyár, éjjel helyén nappal. Mégis a fizikai kavarban itt a megvilágosodás! Ígérem, nem fogom elmondani a tutit az ausztrálokról. Csak néhány gondolatot osztanék meg, a ma látott kiállítások kapcsán,... és ezek is inkább kérdések. A fenti két kép lehetne a kivonat.

I’AM NOT SORRY  

Az NGV kiállítása vállalja önmagát! Időben utazunk, a romantikától napjainkig. Nemcsak időben, de a képek sugallta társadalmi változásokat is mintha követnénk. A grandiózus, összezsugorodik. Az antik szobor a lakás díszévé kicsinyedik a komód tetején. A minden mozdulat több önmagánál helyett, a hétköznapi pillanat emelkedik az öröklétbe. (pl. festő ecsetjéért kiált az a pillanat, amikor éppen benyit a ház ura, talán bezárt a kocsma.) Demokratizálódik a művészet? A művészet értése nem a kiválasztottaké? Ilyen és ehhez hasonló művek teszik ki az Európától elszakadó ausztrál művészet alapjait. Én szeretem ezeket. Lázadó művészeket látunk, lázadnak a műgyűjtők is a kvalitás európai mércéjével szemben. A távolabbi termekben csatlakoznak a szintén lázadó kortárs művészek is. Szokatlan merészséggel raknak egymás mellé dolgokat, hogy a dolgok hassanak ránk. És rám hatnak.

Egyediséget, erőt az őslakók művészetéből meríthet az ausztrál művészet. Érdekes nyomon követni, hogy az egykor jelentéssel bíró tárgyak, hogyan válnak puszta esztétikai motívumokká. A fegyver nem fegyver, a térkép nem térkép már, csak valami archaikusan szép motívum.

...és a SORRY.

Jó nagy, nagy SORRY a MUSEUMS VICTORIA  Bunjilaka című kiállítása! Mindazért, amit az itteni őslakókkal tettek. Őszinte, fontos, megrendítő kiállítás; fókuszában az egyéni sorsok, hús-vér emberek történetei. Nemcsak a szép, archaikus kelmék művészi mintázatát, hajóépítési technikákat mutat be a kiállítás, hanem a nemzet szégyenét is feldolgozni igyekszik. Beszél a jogfosztásról, a mészárlásokról, a 60-as évekbeli gyerekrablásokról, hitelesen. A gyerekeket elszakították a családjuktól, hogy új fehér szüleik tisztes kereszténnyé neveljék őket. Hosszú idő telt el, mire valódi múltfeltárás kezdődött, de legalább elkezdődött, az egész nemzet kér bocsánatot nemzettársaitól. 

Mindegy, hogy honnan, végülis haza jött a gazda...és az asszony mindjárt dob egy hátast
Erős jelenet, sokkoló hatás, kortárs mű

Eredetiséget az aboriginalok hoztak

A múlt feldolgozása a jelenért

Melbourne-i villamos-arcok

A nagymesterek a képen hagyják a kézjegyüket...de miért pont az én képemen!

Gareth Sansom, az egyik legnagyobb, provokatív kortárs ausztrál művész és egyik műve 

Az utcakövek; az itteni berlini fal, művészetbe csomagolva, emlékeztetnek a gázoló terroristák jelenlétére.

 És néhány vöröstonhal kocka a halpiacról, árakkal, ízelítőnek. Jó itt élni.

Viszlát Melbourne!

Melbourne-ben 22.40, most ébredtem, de próbálom átvenni a ritmust; a reggelt egy újabb ébredéssel kezdeni. Nemcsak az időeltolódás miatt kell átállnom, hanem a körülmények is állandó újraprogramozásra kényszerítenek.

Szakaszoltuk az utunkat Dubai (5.20 h) és Melbourne (14 h) között, hogy csökkentsük a gyűrődést. A gondos repjegyválasztás ellenére is kiderült, hogy hárman ülünk, és az “A” nem a folyosón van. Klausztrofóbiás agyamat át kellett programoznom, hogy nem véletlenül kerültem az ablak mellé. Az alattunk átvonuló táj geometriája, színei, gyors változásai új nézőpontot mutattak. Ilyen hosszú úton nagy tervekkel szállok a gépbe (most lesz időm megcsinálni a, megnézni a, elolvasni a...), de a megvalósítás a túlélésre koncentrálódik; lehetőleg minél kevesebbet érzékelni a gépen belüli történésekből; aludni, aludni, s felébredni a pilóta hangjára, aki bíztosít arról, hogy szeretne velem utazni legközelebb is.

Az ember megismer újabb vízcsap,-wc- működési módokat. Már nem ijed meg, ha a lift csak lefele engedelmeskedik, hanem elegánsan előveszi a szoba-kulcs-kártyáját és megsuhintja az alkalmas dobozt vele... a baj, csak akkor van, ha nincs doboz. Ha nem pánikolsz, a világ dolgai helyreállnak: az ajtónyitó érzékelő (cselesen) ott, ahol nem keresnéd (Te, nyájas olvasó!). Szóval az élet tele van új kihívásokkal!

Melbourne mellesleg nagyon klassz hely. Fotókon szerettem volna erről beszámolni, de sajnos a WiFi-m kirekesztő, nem engedi át a gyanúsnak ítélt képeket. Lehet, hogy még a wi-finek nem sikerült átállni a gondolatra, amiről egy egész múzeum szól itten. Megosztottam volna a városközpont ingyenes zónájú villamosvonalának térképét, ahonnan elérhető egy csomó fontos nevezetesség. (Sea-life, múzeumok, parlament, piacok, kikötő, parkok, kínai negyed). De álállok erről. Rövid az itt eltöthető időnk (2 éjszaka, másfél nap), és a szállásunk ajtajában az egyik megálló, fáradtan, de boldogan villamosozunk.

ARTS HAUS. MELBOURNE. PROGRAMAJANLATA.                  Képek next time. I hope so.

...vagy a szomszéd nője? Miért kell a fél világot bejárni, ha itthon is van? Néhány évvel ezelőtt a vazeg.blog.hu-ban írtam a világkörüli utunkról. Ha valamire rácsodálkoztam, majdnem biztos, hogy valaki megjegyzést tett: ilyen itthon is van. Vannak csodálatos tájak, gyönyörű színek, kifogyhatatlan emberi történetek. Igen, valóban vannak. Akkor miért ez a sok gyűrődés? Mert itthon sajnos bedarálnak a hétköznapok, ritkán nézek ki a fejemből turistaként. El kell távolodnom, hogy meglássam magamat, magunkat, a helyet, ahol élek.